Diákönkormányzat

A diákönkormányzat feladatai és céljai:

A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A diákönkormányzat feladatai közé tartozik a tanulói jogok képviselete, az iskolai ünnepségek és megemlékezések szervezésében való részvétel, szabadidő tartalmas eltöltése. A diákévek tartalmassá, emlékezetessé tételéhez, a jogok gyakorlásával segít felkészülni az állampolgári szerepre.
A diákönkormányzat tagjai részt vesznek az iskola kulturális programjainak szervezésében, a hagyományápolásban, hagyományépítésben. Az iskolai diákönkormányzat munkáját a diáktanács irányítja, munkáját az igazgató által megbízott pedagógus segíti. A diákönkormányzat munkájának, rendezvényeinek segítése minden pedagógus, osztályfőnök fontos feladata.
A diákönkormányzat iskolagyűlést tart havi rendszerességgel.

A gyűlések időpontja: minden „B” hét kedd A DÖK programját a következő szempontok szerint alakítja: – az iskolai munkaterv elvárásai – az ÖKO iskolává válás feladatai -a diákok által választott programok A megvalósításban az osztályok a fő közreműködők,hiszen a megvalósítás az ő vállalásuk alapján történik.

A 2020-2021. tanév megválasztott DÖK képviselői
A diákönkormányzat aktuális havi programjai